Eltelt a szilveszter is. Nem mondhatnám, hogy kedvelem. Tulajdonképpen jó volt, csak az alváshiány gyötör. Nálunk ugyanis körülbelül ugyanolyan nap, mint az összes többi, azt leszámítva, hogy tüzijátékozunk a családdal, és a gyerekek (unokatesók) együtt ökörködnek.

Az idén fél tízkor kerültek ágyba, ám másnap reggel már fent voltak 6-kor. :( Aki találkozott már fáradt, kialvatlan, nyűgös gyerekkel, na az szorozza be kettővel, és megkapja a napunk képletét.

Pedig igyekeztünk a srácokat lefárasztani egy kis kirándulással a Margit-szigetre, de ezzel csak azt értük el, hogy még fáradtabbak lettek, de egy percet sem voltak hajlandók pihenni. Helyette nyühögtek, sírtak-ríttak, és persze ezerrel gyepálták egymást. A végén már nekem is minden hajam az égnek állt.

Azért csatolok egy képet, ahol még harmonikus,, kedves gyerekarcok mosolyognak a nézőre. :)

Barátnőm sokszor azt mondja, hogy a délutáni alvás csak szoktatás kérdése. Sajnos, nem hiszem. Én mindent, szó szerint mindent megtettem érte, hogy aludjanak délután, hiszen nekem az ő alvásidejük igazi kincs volt (lett volna). Olvastam mesét, besötétítettem, különraktam őket, együtt rakatam őket, betakartam-kitakartam őket, melléjük feküdtem, egyedül hagytam őket, énekeltem, szavaltam, némaságba burkolóztam és még sorolhatnám. Egy udvari bohóc hozzám képest kezdő kis gyakornok. Ennek ellenére egyszercsak megszűnt az alvás. Ádám már az óviban sem alszik, Zéti csak itthon örvendeztet meg ezzel.

Na de nem baj, előző életemben biztos egész nap ágyban voltam, és most vezeklem le a nagy lustaságomat. Szerintem már nincs sok a büntetésből. :)