A mai napra úgy készültem, hogy majd frissen-fiatalon felébredek, rendbeteszem magam testileg-lelkileg, csinálok reggelit, elrohanok a tortáért, becsomagolom az ajándékot, és persze mindenzt úgy, hogy a család alszik. :) Hahaha! Hogy is gondolhattam mindezt!

Mióta gyermekes család lettünk, valahogy egyetlen ünnep sem létezhet láz, hasfájás, hányás, hasmenés, fülfájás, fogfájás és egyéb nyalánkságok nélkül. Tavalyelőtt karácsonykor kiírhattuk volna az ajtóra, hogy "Kórház, fertőző betegek, belépni szigorúan tilos!", ugyanis az egész család olyan beteg volt, hogy alig éltünk. Tavaly épp Férjnek jutott a szerencse, hogy a hányós-hasmenős vírussal küzdve fenyőfát faraghasson. Azért ez nem semmi élmény ám! ;)

Szóval, eljött a nagy nap: életem értelme, mármint  a legnagyob, a Férj, az Apa, betöltötte a 37-ik születése napját. Torta, ajándék megvan, és a baci-vírus is. Naná! Csütörtök délután Ádám elkezdte fájlalni  a hasát, majd estére megörvendeztetett bennünket egy jó adag hányással is. Pasis önbizalmát persze mindvégig megőrizte, mert  a (valóban) hatalmas hányás közepén állva megjegyezte: "Na, ezt nevezem én hányásnak!" :) Hát, mit ne mondjak, én is. Főleg, ha takarítani kell.

Másnap újabb fordulat. Telefon az ÁNTSZ-től, hogy az óviban túl sok  a gyomorpanaszos gyerek, lehet, hogy ételmérgezés, vigyünk be kakimintát szombat délig. Mondanom sem kell: onnantól kezdve egy árva kaki sem jött ki egyik gyerekből sem. Ádám semmit nem evett, azért, Zéti mindent evett, azért.

És végre eljött szombat, a szülinap!!! A nap fő eseményével: kakit vártunk! Zéti olyannyira, hogy tegnap fűnek-fának dicsekedett, hogy neki "kakis-doboza" van, és kakimintát fog adni. Alig néztek iszonyodva ránk az emberek, gyermekeiket féltőn karjukba véve.

De íme, 11 felé, amikor feladtuk a harcot, sikerült! :) Micsoda örömök, micsoda szülinapi meglepetés! :) Szóval, már csak az eredményre várunk. Na meg a tortára, mert az sem maradhat el.

Boldog szülinapot, Férj! :)