Drága Dédi!

 

Ma temetik, és én nem vagyok ott. Sajnálom, hogy így alakult, de tudom, megértené.

Itthonról fogom a kezét, és engedem útjára, de előbb szeretném megköszönni mindazt, amit kaptam a Mamától.

Köszönöm, hogy elfogadott, olyannak, amilyen vagyok. Soha egyetlen pillantra sem éreztem, hogy meg akar változtatni, soha nem éreztem, hogy nem olyannak akar, ami én vagyok. Köszönöm. Teszem ezt annál is inkább, mert tudom, ez nem volt könnyű. Miattam és a Mama miatt sem. Tudom, hogy hány és hány embert zárt ki a szíve mélyéről, engem mégis befogadott. Köszönöm!

Köszönöm a sok jót: a rengetek mennyei édességet, a könyveket, a beszélgetéseket, mindent.

És köszönöm azt is, ami nem tetszett. A szigort, a nagypolgári élet minden rezdülésének görcsös megörzését, a "fűre nem lehet lépni" már-már kegyetlen törvényét. Igen, ezeket is köszönöm. Köszönöm, mert megmutatta mi az, amit nekem másként kell. Elfogadóbban, nyitottabban, kicsit kevésbé görcsösen.

Nyugodjon békében! Örökre hálás szívvel gondolok majd Dédire.