Y generáció (Tari Annamária)

Újabb könyv (jó ez a téli szünet, esténként lehet olvasgatni). :)

Nagyon vágytam már elolvasni ezt  a könyvet, végre megadatott. Egy kicsit nagy is volt az elvárásom, mert, bár a könyv nagyon jó, bennem hagyott némi űrt. "Tari Annamária szerint világunk változásait nem csupán értelmi, hanem érzelmi eszközökkel is követni kell." Ezt meg is kaptam. Benne van minden és mindenki, aki számít. Nagyon érzékletesen és pontosan írja le az Y generációt, de én vágytam volna több praktikára, amivel én mint X generációs közelebb kerülhetek hozzájuk (és ők hozzám).

Persze az is lehet, hogy ilyen praktika nincs is, egyszerűen csak figyelni kell egymásra, és megértéssel kell közelíteni egymás felé, és magától megy majd minden.

Nagyon szívesen adnám a tanítványaim kezébe is, csak nekik egy kissé nehéz lenne. Mármint olvasni, mert azt nem szeretnek, és nem is igazán tudnak. Azt hiszem. Azért majd ajánlom nekik. Hátha. Jó lenne. :)

Számvetés -2010

Újból eltelt egy év, egy évvel megint öregebb lettem, és talán bölcsebb is. Ideje, hogy egy kis számvetést tartsak 2010-ből. Emléknek.

Januárban volt egy szalagavató, ahol sikerült kimaradnom a tanártáncból, pedig annyira vágytam rá. Imádtam azt a táncot, de így alakult. Az a fránya seb! :( de megfogadtam, hogy a következőn táncolok: és úgy is lett. Decemberben  a Grease egyik "sztárja" lehettem. :)

Februárban Zétike 4 éves lett! :) Hihetetlenül okos, aranyos kisfiú lett belőle. Egy nagy szeretet-gombóc! Az én kislánylelkű fiam. :) (Aki ismer tudja, miről beszélek, a többiek előtt fedje homály.)

Vittem színházba az osztálykámat is: mindegyik nagy élmény volt, nekik is, nekem is. Nem bántuk meg, hogy elmentünk. Remélem, ők is ezt érzik! ;) Egy-egy színház utáni beszélgetés megnyitotta a kis kamaszlelküket, és néha-néha bepillantást engedtek nekem is a mácsó-plázacica-álarc mögé. Jó volt.

Voltam Férjjel is színházban, mert ez fontos. Nekem. Lételem. Mint  a jó könyv. Láttuk az Abigélt (musicalben sem rossz, de a film és  a könyv a nagy-nagy kedvenc). Aztán jött a Rebecca. Izgalmas, és jó  a zenéje.

Márciusban kezdődött egy pokoljárás  Zétivel (aki közel áll hozzám, az tudja ezt is, akinek nem meséltem, ne haragudjon, de nem is fogom.)

Márciusban édes-tündér nagymamám betöltötte a 86-ot. Megünnepeltük családilag. Drága, mamikám! Ha tudnád, milyen élénken él még bennem minden meséd, főleg a baglyos, minden szavad, gondolatod, amit megosztottál. Sokat jelentesz, nagyon-nagyon sokat.

A tavaszi szünet olyan rövid volt, hogy az agyamból is kihussant. :) Csak arra emlékszem, hogy cirkuszban voltunk a  fiúkkal, életükben először. Egyébként idén voltunk először velük moziban is. Meglepően jól bírták. Mármint mászkálás-felesleges mocorgás nélkül.

Április 30-án elballagtattam két kedves osztályt: 12C, 12 D. Milyen picik voltak, amikor megismertem őket, és milyen nagyok, mikor elváltunk. Mennyi mindenen mentünk keresztül együtt. Ők talán nem is tudják, de én legalább annyit tanultam tőlük, mint amennyit ők tőlem.  A szerenád fantasztikus volt! Főleg a 12 C-é, akiktől nagyon-nagyon személyeset kaptam. Amikor arról faggatnak, hogy miért éri meg tanárnak lenni havi 98ezerért, akkor gyakran jut eszembe az ő lelkes, mosolygó arcuk, amikor a Moszkva Tér-ből énekelnek az erkély alatt. Hát ezért. Többek között. :)

Aztán javítottam egy csomó érettségi dolgozatot. Hát, nagy élmény nem volt! De meglett!

Májusban volt anyu 58, apu 60 éves. :) Megünnepeltük őket. Kicsit kevésbé, mintahogy megérdemelték volna, de majd pótoljuk évközben, minden nap. :)

Júnisuban volt egy érettségi időszak is. Hát: életem legjobb és legrosszabb érettségije is volt. Eddig. Sokat tanultam belőle én is.

Ádámkám 6 éves lett. Mehet iskolába! :) Nagyfiú lett, te jó ég! Még éleénken látom az első pozitív terhességi tesztet, az első utltrahangot, a születését, mindent. Minden itt van a szívemben és az eszemben. Pedig már milyen nagy. Játszi könnyedséggel old meg olyan feladatokat, amiknél én csak pislogok.

A nyár hosszú volt, de elrepült az is. Voltunk a  Balatonnál hosszan-hosszan.  Élveztük az életet, a nyarat, az együttlétet, mindent. Voltak persze jó nagy veszekedések, szomorú pillanatok is, de ettől volt izgalmas, és ettől vált életszerűvé minden. Voltunk kirándulni, táborban, múzeumban,hajózni és még ezer meg ezer helyen.

A szeptembert vártam is, meg nem is. Talán ezért is indítottam egy kis betegséggel rögtön a második héten.

Aztán meggyógyultam gyorsan, hogy barátkozhassak egyet: N., Kaj,V., A, és P.-szelleme aranyozták még be az őszt.

Voltunk tanárostúl is kirándulni: láthattuk, hogy máshol hogy megy a tanítás, miért úgy. Sajnos jobban, mint itt. De tőlünk most ennyire telik. Nem miattunk. Vagy miattunk is. De csak kicsit. :)

Ősszel újra színházasdi: osztállyal és privát is. Láttuk a Spamalotot (jesszus, de rossz volt az első felvonás!), a Szép nyári napot, a Sírpikniket, és a Koldusoperát. Az osztályom pedig a Tavaszébredésre nyitogatta a lelkét idén.

Az ősz elrepült, de nem könnyen. Volt akitől búcsút vettünk. Aztán megint. :(

 Decemberben folyamtosan betegeskedtünk. Volt minden: hányós-hasmenős, arcüreg-gyulladás, homloküreg-gyulladás, fájó fog, láz, köhögés, egyszóval minden. De a karácsony újra jó volt. Az első, amikor mindenki egészséges volt. ! :) 

Egyszóval mozgalmas egy év volt: tele jóval, rosszal. Inkább jóval. Nagyon-nagyon szeretném, hogy 2011 is hasonló legyen, csak egy kicsit kevesebb rosszal.

 

Nick Hornby: About a boy

 

Most fejeztem be, remek volt! :) Azt hiszem, az egyik kedvencem lesz. Lehet, hogy kétfiús anyaként vonzódom a  "fiús" témákhoz? Vagy csak a könnyed stílus nyűgözött le? Lehet, hogy mindkettő.

Én nem láttam a filmet, de kíváncsi vagyok rá, főleg, mert más vége van, mint  a könyvnek. Állítólag.

Nekem tetszett a vége így is. Meg az eleje és a közepe is. Klassz dolog olyasmiről olvasni, hogy magányos és a társadalomba, a többségbe bele nem illő emberek (egy fel nem nőtt, felelősség nélküli férfi; egy 12 éves fiú, akinek még edzőcipője sem volt soha; egy öngyilkos anya stb), hogyan találnak maguknak mégis társat, és hogyan találják meg önmagukat is, hogyan kerülnek a dolgok és az emberek a helyükre.

"you stand on top of loads of people in a pyramid. It doesn't really matter who they are, does it, as long as they're there and you don't let them go away without finding someone else. " Hát nem így van?! Akkor működünk jól, ha vannak alattunk, mellettünk olyan emberek, akikre támaszkodhatunk. Ha nincsenek, akkor az ember-piramis is összedől. Szerncsére ebben a könyvben a végére mégiscsak felépül ez a piramis, pedig nem könnyű egy olyan világban, ahol a családok szétesnek, ahol a suliban a srácok agresszíven lépnek fel a másmilyenség ellen, ahol semmi nem úgy működik, ahogy kéne.

Jó könyv. És ez a lényeg! :)

 

Téli szünet

Jó itthon. Jó a családdal lenni. Most jó minden.

Anya és a teve

A minap a Szépművészeti Múzeum előtt vitt el az utunk, és a két fiú rögtön nagy érdeklődéssel vette észre a fenti Botero képet.

Zétit rögtön az érdekelte, hogy miért ilyen kövér, majd Ádám hozzátette: "És miért nincs rajta bugyi?" Ez utóbbi kérdést igyekeztem figyelmen kívül hagyni azt a technikát alkalmazva, hogy a másik kérdésre koncentrálok. "Azért kövér, mert sok édességet eszik. Mint anya."

Szerencsére az én lovag fiam megvédett: "Anya, te nem is vagy ilyen kövér, nincs is ekkora feneked. Ennek akkora a feneke, mint a teve hátán a púp." :)))))

Natascha Kampusch: 3096 nap

 

Két este alatt kiolvastam, annyira érdekelt. Hihetelen, hogy mennyi mindenen képes átmenni egy ember, és túlélni! Fantasztikus!

Ugyanakkor rengeteg kérdés is felmerült bennem, és ahogy nézegettem a netet, nemcsak bennem. Sőt, valaki szerint az egész egy nagy-nagy kacsa, megrendezték, hogy utána jól éljenek belőle. Na, ezt azért nem hiszem. Ennyi szörnyűséget valaki nem tud csak úgy kitalálni.

Szegény lányt azért is bántják, hogy nem úgy viselkedik, mint egy áldozat, hanem mint egy celeb. Pedig, ha valaki elolvassa a könyvet, rögtön látja, hogy Natascha hihetelenül erős személyiség, akinek eszméletlenül fontos, hogy egyéniség maradhasson, és hogy ne süllyedjen bele az áldozat, a kiszolgáltatott, a sajnált szerepébe. Micsoda lelkierő kell ahhoz, hogy valaki megbocsássa a megbocsáthatatlant, és ne csak egy bűnözőt lásson, hanem meglássa az érem másik oldalát is. Megvallom, én nem lennék erre képes. Túlélni sem.

Egyszóval, jó könyv volt, a témája ellenére élvezetes volt olvasni. Többet kaptam tőle, mint gondoltam.

 

Szenteste

A mi esténk tényleg Szenteste volt. :)

Hihetelenül gyönyürű volt idén is  a karácsonyunk. Hála Istennek! Köszönjük, hogy együtt lehettünk, köszönjük a gyönyörű fát, a meleget, a finom ételeket, a csodát, amit megélhettünk. :)

Persze a gyerekek élték meg a legnagyobb csodát. "Jézuska" most is jól tette a dolgát. Pici arcocskájuk csak úgy ragyogott, mikor meglátták a csillagszórós fát, alatta az ajándékokat. Mi pedig ettől lettünk felhőtlenül boldogak.

Természetesen azért most is alakítottunk. Zétike például kicsit soknak taláta a Mennyből az angyalt és a Kiskarácsony, nagykarácsonyt, amit előtte kézenfogva elénekeltünk, és úgy döntött, jövőre kezébe veszi a dolgok iránytását, és "dal nélkül fogja kibontani az ajándékait." :)

A legjobban a pisztolyoknak örültek (én a legkevésbé). Volt is ebből egy aprócska kommunikációs zavar. Zétike megkérdezte, hogy kilőheti-e  a tévét. "Persze, drágám." Engedtem meg neki, gondolván -ártatlanul-, hogy a tévét ki akarja kapcsolni. Erre nem belelőtt a tévébe?! Ez is csak velem történhet meg! :)

Sokat gondolkodom azon, vajon ,meddig hiszik még el a csodát? Zétike ugyanis tegnap már megkérdezte, hogy "Apa, nem te voltál a Jézuska?" Hihetelen okos egy kisfickó. Ráadáaul józan, paraszti esze van! :)

Azért remélem, lesz még egy pár szószerint csodás karácsonyunk, mert ezekre olyan nagy szükségünk van.  Nemcsak a gyerekeknek. Nekünk is.

Karácsonyi ajándék

Egy hasonló nyakláncot kaptam ma az osztályomtól. :) Hát nem gyönyörű? Mégsem ennek örültem a legjobban, hanem annak, hogy maguktól csinálták: kitalálták, megszervezték, összeszedték a pénzt, megvették, gyönyörűen becsomagolták, aláírták az üdvözlőkártyát mindannyian, és szépen átadták. :) Ennyi mindent megtettek maguktól. Értem. :) Imádom őket! És nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk!

Gyerek istentisztelet

Ma elmentünk életünk első gyerek istentiszteletére a református templomba. Bár nem reformátusok vagyunk, az óviban nincs evangélikus hitoktatás, csak református, így oda járnak a srácok.

Hihetelen volt! Csodálatos! Én mindig meghatódom a  templomban, felekezettől függetlenül, de ez az istentisztelet minden képzeletemet felülmúlta. Lehet, hogy csak nekem volt ez új, de én mindig felnőtteknek szóló alkalmakon voltam, és a gyerekek halálra unták magukat. Itt viszont fordult a kocka, minden a gyerekekről szólt, a felnőttek unatkoztak (unatkozhattak volna, de szerintem ők is remekül szórakoztak). A lelkésznő egy plüss barival együtt tartotta az igehirdetést,  a kicsik voltak a bárányok, a csillagok és az angyalok. A legvégén pedig minden gyerek kapott egy kis csomagot: könyvet, csokit, matricát.

Azóta is ezen gondolkodom: igen, így kéne. Így is lehetne. Bevonni őket, az ő szintjükre lemenni (vagy felmenni), és nem azt elvárni, hogy egy órán keresztül szépen, csendben üljenek, vagy azt, hogy míg a szülők hallgatják az Igét, addig a gyerekek hittanoznak. Én próbáltam, nekünk egyátalán nem vált be. Ez viszont egy ideig lekötötte az én izgága fiaimat is.

Köszönjük, kedves D. E.! Köszönjük, hogy ilyen élményben lehetett ma részünk!

 

 

Idő- és véleménykülönbség

Mlyen érdekes a gyerekek időképzete ! Számukra minden év-évtized csak egy pillanat. A minap is erre a párbeszédre ébredtem:

Á: Nekem már csak keveset kell óviba menni, én iskolás leszek jövőre.

Z: Én is iskolás leszek.

Á: Igen, de én addigra már egyetemre járok.

Z: Akkor én is egyetemre megyek.

Á: De én addigra nyugdíjas leszek.

Z: Én is nyugdíjas leszek, a Palipapával. :)

Ha tudnák mennyi mindent kell még belesűríteniük az életbe addig, amíg nyugdíjasok lesznek! Szépet és rútat, jót és rosszat egyaránt. De ráérnek még megtudni. :)

Mi, felnőttek sem vagyunk egyformán. Tegnap szánkózás közben találkoztam egy kedves anyukával, akivel még az óviban találkoztam. Kiderült, hogy ő is angolt tanít egy szakközépben. Beszélgettünk, és meglepődve láttam, hogy sokkal jobb helyzetben van, mint én, mégis sokkal rosszabbnak lát mindent. Neki 20-21 órája van, nekem 31. Neki a maximális csoportja 20 fő, nekem 25, de tavaly volt 26 is (és ez csak egy csoport!). a magyart teljes osztályban tanítom.

Panaszkodott, hogy mennyit kell javítania; nekem még magyart is kell, és össze sem lehet hasonlítani egy irodalom dolgozatot és egy angolt!

Náluk van felvételi, ezért legalább a Nyek-es osztályokban lehet jól dolgozni. Év végén sokan alapfokú nyelvvizsgát tesznek. Te jó ég! Hol vagyunk mi ehhez képest?!

A beszélgetés végére teljesen lehangolódtam. Nekem tényleg semmiben nem jobb  a helyzetem? Nekem tényleg nem jut semmi sikerélmény?

 Aztán megnyugodtam, dehogynem. A gyerekek mosolya, lekes köszönése, az, hogy nem fordulnak el az utcán, ha találkozunk, az, hogy a legbelsőbb titkaikat is elmondják nem siker talán?! Talán az. :)

Lehet, hogy félig analfabéta, rendkívül nehéz szociális helyzetből jött, magatartási problémákkal küzdő gyerekeket megtanítani akár a legeslegkisebb dologra is, nehezebb feladat, mint egy elit gimnáziumban elérni a nyelvvizsgát, vagy versenyeztetni a gyerekeket? Sokkal nehezebb, sokkal több munka, a szakmától sokkal több lenézés, sok-sok csalódás, megaláztatás, de valahol mégis a legeslegszebb kihívás. Mert mi néha csodát teszünk, ha csak aprót is. Szerintem, mi vagyunk az igazi pedagógusok, az igazi tanárok, akik valóban elkötelezettségből tesszük azt, ami számunkra rendeltetett.

És igenis büszke vagyok arra a tanítványomra, aki még életében nem olvasott el egyetlen kötelezőt sem, hogy most elolvasta az Antigonét! És büszke vagyok magamra is, hogy még bírom, sőt, még lelkes is vagyok!

Feedek
Megosztás
Feedek
Megosztás
Zétény

Lilypie Kids Birthday tickers

Ádám

Lilypie Kids Birthday tickers

Mi

Daisypath Anniversary tickers