Advent és fogorvos

El sem hiszem, hogy újra Advent van: az év legesleggyönyörűbb időszaka. Imádom a karácsonyt! Szőröstűl-bőröstül! Imádom a karácsonyi zenét, illatokat, ételeket, filmeket. Imádok ajándékot adni, kapni. De legeslegjobban a karácsonyi hangulatot szeretem, még a várakozás is boldoggá tesz.

Nem is kezdődhetett volna jobban az advent, mint az első hóval. Jaj, Istenem, de örültek a gyerekek! Azzal a csak rájuk jellemző örömmel, ami szinte szétfeszíti őket. Rohangáltak fel-le a lakásabn, minden ablakon kinéztek, hátha ott jobban esik. Mi tagadás, én is imádom az első hóesést. Nem mondom, vannak időszakok, amikor a pokolba kívánom, és mindent megadnék az első tavaszi napsütésért, de az első hó az más. Az csak örömteli, tiszta, szép, valami újnak a kezdete!

Kár, hogy idén némi üröm is vegyült ebbe a hóeséses adventi időszakba: a rém, a fogorvos! Á!!!!!! Már hetek (na jó, lehet, hogy hónapok óta) fájdogál a fogam, de mindig találtam indokot, amiért nem volt alkalmam elmenni. De ma végre megtettem a bátor első lépést, elmentem a fogorvoshoz. Hát mit ne mondjak, nem volt valami felemelő. Hiába fogtam ki egy rendkivül kedves, fiatal, jóképű dokit, mégiscsak a világ legszörnyűbb székében kellett feszengenem.

Megkérdezte: "Van valami panasza, vagy csak ellenörzésre jött?" Én bevallottam őszintén, hogy naná, hogy van "különben ez lenne az utolsó hely a világon, ahová betenném a lábam" Úgy tűnik, ezzel egész jó hangulatot teremtettem, mert, bár a doki megjegyezte, hogy azért  ez egy kicsit fájt neki, az asszisztensek remekül vihogtak. Haha! Könnyű nekik! Én is jókat vihogok akár az érettségi alatt is. Most komolyan, van olyan ember, aki képes elmenni csak úgy egy fogorvoshoz?! (Jó, tudom, vannak rendes emberek is, akik rendszeresen járnak kontrollra, de azért ez nekem mégiscsak furcsa.)

Most még nem csinált semmit, de a végítélet megszületett: meg kell váljak a jobb felső bölcsesség fogamtól. Ha évekkel ezelőtt nem épp egy ugyanilyen műtét után éltem volna át életem eddigi legnagyobb fájdalmát, akkor, ha nem is sztoikus nyugalommal, de apró félelemmel bólogattam volna. De így?! Rettegek! Ugyanis pontosan tudom, hogy ez mivel jár: feldagadt arc, váladékozó seb, és egy hét olyan fájdalom, hogy a falak is beleremegnek. :(((((

Elvileg december 10-én megyek, de akkor nem tudok a szalagavatón táncolni, pedig azt nagyon szeretnék, úgyhogy hétfőn új időpontot kell kuncsorognom. :((((( Á, Istenem, milyen jó lesz a karácsony! FÉLEK!!!!!!!!

Persze próbálom a jó oldalát nélzni:

1. Megszabadulok egy undok fogtól, ami képes volt fájdalmat okozni, nekem, a kenyéradó gazdájának.

2. Lehet, hogy fogyok egy kicsit. :) (Juj, ezt a részt imádom a legjobban!) :)

3. A diákok öröme is felbecsülhetetlen lesz, amikor nemcsak a feldagadt arcomon tudnak humorizálni, hanem az is kiderül számukra, hogy beszélni sem tudok. (Valahogy ennyire nem tudok nagylelkű lenni, hiába szeretnék, úgyhogy ezt a pontot törlöm a jó dolgok közül.)

4. ???????????

Ööööööööööö, ennyi ment. :) a rossz dolgokat inkább le sem írom!

Na jó, inkább megyek, eszek valami fiomat és hizlalót, amiben jó sok cukor van (egész pontosan csokira gondoltam), amíg még lehet! :)

Isten vagy Jézuska?

A mai napra is jutott egy édes párbeszéd, amit muszáj megörökítenem. Hajnalban keltek a fiúk, nem lehetett bírni velük, annyira élvezték a hóesést. Mi , szülők még az ágyban voltunk, amikor a következő mondatok ütötték meg a fülünket:

Zéti: Esik a hó. Holle anyó rázza a párnáját.

Ádi: Nem érted meg, hogy Holle anyó csak egy mese?!

Zéti: Akkor ki csinálja a havat?

Á: Isten.

Z: Vagy Jézuska. Engem a Jézuska teremtett.

Á: Nem, Isten teremtett.

Z: Kár, hogy a Jézuska már halott. Egyszer voltam a sírjánál. Lacinak hívják.

Itt nem bírtam tovább röhögés nélkül. Laci a férjem egyik rokona volt, akinek tényleg vittünk a sírjára virágot. De hogy hogy jutott eszébe Zétinek Jézust és Lacit azonosítnai?! :)

Miért?!

Én nem tudom, hogy mások hogy bírják?! Hogy tud valaki egyszerre jó anya, jó feleség, jó háziasszony, jó munkaerő, stb. lenni. Nekem nem megy. Pedig, esküszöm, mindent megteszek. Ennek ellenére nálunk mindig van egy-két porcica, tele van a mosogató, a szennyes, az óravázlatokkal mindig el vagyok maradva, a gyerekekkel is sokall kevesebbet vagyok, mint kéne (úgy érzem), a férjemről nem is beszélve. Nekem csak elmaradásaim vannak.

Oké, van 31 órám, plusz a helyettesítések, meg a magánóra heti egyszer (azért arra is sokat készülök). De ez mégse lehet mentség! Más is dolgozik, és mégis jobban áll mindennel.

A mai nap amúgy is olyan kis béna volt. Éjszaka Zéti lázas volt, többször keltünk hozzá, úgyhhogy egész nap kómáztam. Délután kiderült, hogy a gyerekek nem mehetnek óviba, amíg nincs meg a székletminta eredménye. Szuper! És ha 2 hét?! Kinek van ennyi szabija! Még, jó, hogy vannak nagyszülők! De sajnos a kettő fiúval ők sem bírnak.

Olyan nehéz, hogy ilyen kezelhetetlenek kettesben. Mennyivel könnyebb és jobb lenne mindenkinek, ha okosan viselkednének, ahogyan én és  a tesóm annak idején. Vajon minden kisfú így viselkedik? Vagy csak a fiú tesók? Vagy csak az enyémek?

Ma is iszonyat, amit rendeztek együtt a rendelőben. Tiszta ciki volt. Mint akik bedrogoztak. Ha rájuk szólunk, le sem tojank bennünket. Ha egyedül vannak, angyalok, de ha együtt, akkor mindenki azt hiszi, hogy 1. nem komplettek, 2. a világ legrosszabbjai, 3. a szülők nem foglalkoznak velük eleget. :(

Egyszerűen nem értem!!! Nem és nem és nem!!! Hiszen annyit foglakoztam (foglakoztunk) velük, annyira szeretjük őket, és mégis. :( Barátnőm, E. a múltkor megjegyezte, hogy nem érti, miért félek velük egyedül lenni. Hát ezért! Érthetetlen, de ha a két fiam együtt van, tényleg olyanok, mint akiket nem nevelt max. a dzsungel. Kis Mauglik!  

Valahogy úgy képzeltem, hogy a gyerekeimmel majd öröm lesz minden perc, és abban is biztos voltam, hogy a beléjük fektetett energia többszörösen megtérül. Azt gondoltam, hogy ha elmagyarázom, megmutatom, hogy kell viselkedni, és én is úgy viselkedek, akkor ők is úgy fognak. Miért nem?! Miért van az, hogy mindenkinek sikerül, csak nekem nem? :(((((((

E., N., nektek hogy sikerült?! Nekem miért nem?! hol rontottam el? :( Miért van az, hogy nektek örömmel vállalják a nagyszülők a gyerekeket, nekem meg húzzák  a szájukat, hogy a kettő az sok?! Miért van az, hogy jómagam is félek velük lenni, mert tudom, hogy előbb-utóbb bekövetkezik az, hogy "megbolondulnak", és verekszenek, rohangálnak, nem fogadnak szót eszetlenül?! A sors igazságtalan?! Vagy én tehetek róla?! Miért?!!!!!

Szülinap és hasfájás

A mai napra úgy készültem, hogy majd frissen-fiatalon felébredek, rendbeteszem magam testileg-lelkileg, csinálok reggelit, elrohanok a tortáért, becsomagolom az ajándékot, és persze mindenzt úgy, hogy a család alszik. :) Hahaha! Hogy is gondolhattam mindezt!

Mióta gyermekes család lettünk, valahogy egyetlen ünnep sem létezhet láz, hasfájás, hányás, hasmenés, fülfájás, fogfájás és egyéb nyalánkságok nélkül. Tavalyelőtt karácsonykor kiírhattuk volna az ajtóra, hogy "Kórház, fertőző betegek, belépni szigorúan tilos!", ugyanis az egész család olyan beteg volt, hogy alig éltünk. Tavaly épp Férjnek jutott a szerencse, hogy a hányós-hasmenős vírussal küzdve fenyőfát faraghasson. Azért ez nem semmi élmény ám! ;)

Szóval, eljött a nagy nap: életem értelme, mármint  a legnagyob, a Férj, az Apa, betöltötte a 37-ik születése napját. Torta, ajándék megvan, és a baci-vírus is. Naná! Csütörtök délután Ádám elkezdte fájlalni  a hasát, majd estére megörvendeztetett bennünket egy jó adag hányással is. Pasis önbizalmát persze mindvégig megőrizte, mert  a (valóban) hatalmas hányás közepén állva megjegyezte: "Na, ezt nevezem én hányásnak!" :) Hát, mit ne mondjak, én is. Főleg, ha takarítani kell.

Másnap újabb fordulat. Telefon az ÁNTSZ-től, hogy az óviban túl sok  a gyomorpanaszos gyerek, lehet, hogy ételmérgezés, vigyünk be kakimintát szombat délig. Mondanom sem kell: onnantól kezdve egy árva kaki sem jött ki egyik gyerekből sem. Ádám semmit nem evett, azért, Zéti mindent evett, azért.

És végre eljött szombat, a szülinap!!! A nap fő eseményével: kakit vártunk! Zéti olyannyira, hogy tegnap fűnek-fának dicsekedett, hogy neki "kakis-doboza" van, és kakimintát fog adni. Alig néztek iszonyodva ránk az emberek, gyermekeiket féltőn karjukba véve.

De íme, 11 felé, amikor feladtuk a harcot, sikerült! :) Micsoda örömök, micsoda szülinapi meglepetés! :) Szóval, már csak az eredményre várunk. Na meg a tortára, mert az sem maradhat el.

Boldog szülinapot, Férj! :)

Ádám

Ádámról, az én egyetlen nagyfiamról alig esett szó idáig, így ideje, hogy főszereplő legyen legalább egy bejegyzés erejéig.

Ma együtt mentünk el vásárolni ezt-azt, útközben megkérdezte tőlem: "Anya, tudod, miért vagyok ma ilyen jó?" "Nem, kicsim, miért?" Válasz: "Azért mert egy kicsit jó voltam, aztán meg belejöttem." (Csak ne gyere ki belőle!)

A boltban vettem magamnak egy lila, fodors sálat. "Ádámka, jól áll? Tetszik benne anyu?" Válasz: "Menyasszonyosan szép vagy!" :) Már megérte megvenni. Ennél szebb bókot nem is kaphattam volna. :)

Zéti számol

Zéti számol az ujjai segítségével, miközben mondja a számokat, egy-egy ujjacskát kinyújt. "Egy, kettő, hármon, négy.." A nagyediknél megtorpan: "Anya a négy és az öt nem tudja eldönteni, melyikük jön." Ugyanis a gyűrűs és a kisujját nem tudja úgy kinyújtani, hogy a másik meg ne mozdult volna. :)

Én, a tesitanár!

Péntek! :) Péntek! :) Péntek! Imádom a pénteket! A legeslegjobb nap a héten: már csak egy "kicsi" munka, és aztán két nap hétvége! :)

Jó annak, aki hamarabb végez, én sajnos nem tartozom ebbe a körbe. Ennek ellenére pénteken mindig feldobódott vagyok. Még akkor is, amikor 8. óra után egyedül ügyelek a suliban (egy lélek nem volt a folyosón rajtam kívül!, úgyhogy jó nagyot vigyáztam magamra, nehogy ingerenciám támadjon törni-zúzni, verekedni, veszekedni).

Még az sem tántorított el  a jókedvtől, hogy helyettesítenem kellett. Testnevelést! ;) Ez az igazi kihívás! Mintha éreztem is volna előre: elöző este tornáztam egy hatalmasat otthon (mintegy 24 percet!), és olyan, de olyan izomlázam volt, mint egy igazi sport emberenek. Kolléganőm az ominózus tesi óra előtt biztos, ami biztos alapon tudatta a gyerekekkel (13-os nagy lovak), hogy a tanárnő (mármint én) testnevelés szakos is, kosárlabda bajnok (soha nem kapok el egyetlen labdát sem), és persze futni is remekül tud (a busz után, esetleg). És ha mindez nem lenne elég, azt is közölte, hogy a tanárnő nagyon-nagyon komolyan veszi a testnevelést! Édesek voltak a srácok, nem tiltakoztak nagyon, mindössze egy kislány merészelte azt mondani, hogy "Nem is látszik a  tanárnőn, hogy tesi szakos." Felháborító! Hogy merte kitalálni és kimondani az igazságot?! :)

A tesi óra rendben lezajlott. Óra elején jött az osztály és nagyon szépen megkértek, hogy hadd kosarazzanak, én meg nagy kegyesen megengedtem. Persze utána egy kicsit érdekes, lehetett, hogy a kosárlabda bajnok tanárnő félemében maga elé teszi mindkét kezét (épphogy nem sikoltozva), mikor felé jön egy labda. :)

Tesi után is hoztam a  formám: a fiú öltöző kulcsa valahogy nem akart működni. Csak forgattam-forgattam, majd gyanús lett a mögöttem lévő apró kuncogás: "Tanárnő, a másik ajtóval kéne próbálkozni, ezen nincs zár!" Hú, tényleg, de ciki! Az ajtón a  kulcslyuk helyén csak egy nagy nyílás tátongott. Na, a nagy tesitanár végképp leszerepelt! :)

Én, a tesitanár, aztán délután összeszedtem a saját csemetéimet is az oviból. Na nekik aztán tényleg van energiájuk! Hogy honnan?! Én este már hulla fáradtan rogytam ágyba. Biztos a tesi óra miatt! ;)

 

Moncsicsi

A szerdai nap a Moncsicsi jegyében telt. Már el is feljtettem, hogy létezik, de Zétinek sikerült jól az emlékezetembe vésnie!

Történetesen ma sem volt Férj reggel (valahogy megérezte volna, és azért tűnt el hajnalban?!). Tipikus "anya két nyűgös gyerekkel" reggel volt: "Ádi, ébresztő", "Zéti kelj fel", "Nem, nem alhatsz tovább", "De menni kell. ", "Mit kérsz, kakaót vagy teát?", " Az előbb még teát kértél!",  "Ne verekedjetek!",  "Alaposan mosd a fogadat!",  "Nem, nem lehet mesét nézni!",  "Öltözz!", " Nem vehetsz csizmát!", "Ne bántsd a másikat!", "Úristen, siessünk, elkésünk," stb.

Ok, ez eddig tipikus, vagyis rendben van, megszokott és elviselhető. De ekkor Zéti előhozta  a tegnap nagyiéknál fellelt kincset: ŐT, a Majmocskát, a Moncsicsit! Már épp az utolsó fázisában voltunk a reggeli készülődésnek, amikor rádöbbentem (oh, én szívtelen anya!), hogy  a gyerekek még nem pisiltak reggel! Irány a WC! (Mondanom sem kell, hogy két kisfiúval ez is egy nagybetűs ÉLMÉNY, ugyanis harcolnak pisi közben. Értsd, egyszerre pisilnek, és azt élvezik, ha eltalálhatják egymást pisijét  a sugárral. Hurrá! Istenem, mikről maradtok ti le, lányos anyukák!) Szóval, megvolt a harc is, de egyszercsak zsuppsz, a féltett majom a wc kagylóban landolt. Már csak ez hiányzott!!!! Hiszti, sírás, könnyek, pisis dög (bocsánat bajbajutott Moncsicsi). Éljen! Ma is rohanhatunk az oviba! Nagy nehezen elindultunk, útközben fűt-fát megígértem Zétény uraságnak, csakhogy időben eljussunk az óvodába. (Tudom, nem jó nevelési elv, de rendkívül hasznos rövidtávon.)

Na persze ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. Így aztán a  délután sem telhetett el Moncsicsi őfelsége nélkül, mert "Hol van az én majmocskám?" "A Moncsicsi nélkül nem megyek aludni, sőt óvodába sem." Na ennek azért már fele sem tréfa. Így aztán anyarabszolga súrolt, kefélt, mosott, fertőtlenített, szárított, míg végül ott állt  Moncsicsi baba (feküdt az a büdös dög) teljes valójában szépen, illatosan, fényesen.

Anyarabszolga dolga végeztével leheveredett pihenni, azaz csak leheveredett volna, ha éles kiáltás nem törte volna meg a csendet: "Anya, nincs szeme!! Hol a szeme?!" Hoppsz! Sikerült azt is lesúrolni. Úgyhogy zárásként még szemeket is kellett festeni. De mindenjó, ha vége jó: Zéti csendesen, békésen aludt a drága (és most már nekem is az, hogy a kutya vinné el!) Moncsicsijával.

Záróakkord: Ma egyszersem jutott eszébe az a szőrös jószág! Miért? Miért? Hát, már tényleg senki nem értékeli a munkámat?!

Homérosz

Drága osztálykám hihetetlen lendülettel vetette bele magát az irodalom rejtelmeibe, azon belül is a homérosz eposzokba. Bár a jegyeik nem ezt tükrözték, én hihetetlenül jól szórakoztam a dolgozatok javítása során.

Íme néhány példa:

Hasonlítsd össze az Iliászt az Odüsszeiával. "Az Iliászban még élt Akhilleusz, az Odüsszeiában már halott volt." (Oh, micsoda megállapítás!)

Milyen testi fogyatékossággal szokták Homéroszt ábrázolni? "Félkarú volt." (Te jó ég! Csak nem egy antik szobor, törött karral adta az ihletet?!)

Ki volt Thetisz? "Homérosz felesége." (Ehhez csak gratulálni tudok, hiszen így a homéroszi rejtély is megoldódni látszik. Elvégre, ha a feleségét ismerjük...)

Ki volt H. Schiemann? "Megtalálta azt, ami Görögországból maradt." (Ajaj, csak nehogy ezt egy görög is olvassa! Szegény elpusztult Görögország!)

Kérdés ugyanaz. "Résztvett a trójai háborúban." (Még jó, hogy irodalom órán fényképet is néztünk róla. Hát lehet, hogy jól tartotta magát az öreg, na de ennyire?!)

Egyszóval megvolt az élmény! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen élvezetes lesz a dolgozatok javítása! :) Köszönöm nektek ,10 A!

 

Hittan

Tegnap az óviban hittan volt. Hazafelé menet  a két gyerkőccel egyszercsak hangos telefoncsörgést hallottunk a mellettünk lévő emeletes házból kiszűrődni. Zétikém felnéz az égre: "Isten telefonja!" Egyszercsak megszűnt  a csöngés : "Na végre, Isten felvette." :) Úgy tűnik,  a hittanos néni sikeresebb, mint én a suliban!

 

Feedek
Megosztás
Feedek
Megosztás
Zétény

Lilypie Kids Birthday tickers

Ádám

Lilypie Kids Birthday tickers

Mi

Daisypath Anniversary tickers